„Még sok kreatív ötlet van talonban, amit meg lehet játszani az ügyfelekkel szemben. Rogán Antal nem véletlenül jelentette be tegnap, hogy a bankok esetében felmerül a kartellezés gyanúja, ugyanis a napokban többen is megemelték forinthiteleik kamatait, szinte azonos időben döntve – igaz, eltérő mértékben – a drágításról. Holott a jegybanki alapkamat nem emelkedett, és forrásszűke sincs.
A jelek tehát arra engednek következtetni, hogy egyes bankok szándékosan túlárazzák a forinthiteleket, arra törekedve, hogy a végtörlesztéssel minél kevesebben éljenek. Ezért a fideszes politikus versenyhivatali és pénzügy-felügyeleti vizsgálatot sürget annak megállapítására, hogy a bankok betartják-e a pénzintézeti és a fogyasztóvédelmi törvényt.
Mindez segítheti a banki vadhajtások visszavágását. De attól még messze vagyunk, hogy a nálunk letelepedett külföldi pénzintézetek ugyanazon normák szerint működjenek, mint anyabankjaik otthon. Eddig ezt még nem kérte és nem követelte senki; idáig szabad volt a pálya, a szocialista–liberális kormányok nem firtatták, hol képződik és hová megy a profit. A külső figyelmeztetések is a semmibe hulltak: hiába intett a lakosság devizaeladósodásának veszélyeire a svájci jegybank. A csendestársak nem láttak és nem hallottak. A könnyebb és a kamatozóbb utat választották, mert – nekik – ez hozott hasznot.”